X Games 13: Pastrana Waterloo-ja
2007.08.14. 12:14
Tavaly mennybe ment Travis, idén megbújt a színfalak mögött. Senki nem tudott duplázni a technikai számokban.
Egy hosszú hétvége erejére megbénult az amerikai sportélet, mindenki Los Angelesre és a Home Depot Centerre figyelt – nyári X-Games őrület, tizenharmadszor. A 13-as szám nem hozott szerencsét Travis Pastranának, aki tavaly örökre beírta magát a rendezvény történelemkönyvébe. Emlékeztek még arra a bizonyos dupla hátraszaltóra? Idén tudatosan maradt távol a nagyobb versenyszámoktól, csupán a debütáns szuperkrossz és a rally versenyeken indult el. Így magyarázta döntését az X-Games legeredményesebb résztvevője: „Számomra a freestyle egyenlő az újítással. Idén nem tudtam előrukkolni semmivel, mert a rally-szezonom nagyon lefárasztott, ezért döntöttem, úgy, hogy nem indulok freestyle-ban, supermotoban és a best trick versenyen.”
|
A Home Depot Center |
| | |
Sokunknak fáj a szíve, amiért csak két számban láttuk őt, ennek ellenére az egyik legizgalmasabb X-Games-ként vonul be a köztudatba a nyári játékok tizenharmadik felvonása. Öt számban mérkőzhettek meg a motorizált kétkerekűek szerelmesei: a Best Trick, a Step Up, a Freestyle, a Supermoto és Szuperkrossz versenyeken. A meghívottak között olyan nevekkel találkozhattunk, mint Ricky Carmichael, Chad Reed, Grant Langston, vagy Nate Adams – csak hogy a legismertebbeket említsem, de rengeteg új névvel is megismerkedhettünk idén.
Best Trick
Augusztus másodikán rajtolt az idei X-Games, rögtön a „legjobb trükk” döntőjével. Röviden a számról: két lehetősége van a motorosnak, hogy az általa legjobbnak vélt gyakorlatot bemutassa a zsűrinek, akik lepontozzák a kűröket, a legmagasabb pontszámot elérő motoros pedig egy szép aranymedállal lesz gazdagabb. (Tavaly ezen a versenyen láthattuk a dupla hátraszaltót).
Nagyon sokat változott a sportág az elmúlt években. Aki nem képes hátraszaltót ugrani, annak nincs is helye a mostani mezőnyben. Hol van már az az idő, amikor egy ülés fogós Superman-nel bankot lehetett robbantani?! Ezért is volt üde színfoltja a versenynek Kyle Loza (videó): az újonc rider hátraszaltó nélkül diadalmaskodott a Legjobb Trükk versenyen „High Voltage” számával. A levegőben saját vertikális tengelye körül csinált egy teljes fordulatot. Valami hasonlót mutatott be Chuk Carothers 2004-ben, csak ő teste horizontális tengelye körül fordult meg.
A második helyen Adam Jones végzett egy újnak számító hátraszaltó-kombinációval, a bronzéremet Todd Potter érdemelte ki a Halál Csókja hátraszaltóval. Volt egy bátor jelentkező, aki le szerette volna koppintani Pastrana tavalyi kűrjét, Scott Murray (video) személyében. Az újonc zakózott egy nagyot, de szerencsére kisebb vállsérüléssel megúszta a landolást.
Step Up
Vagy szépen magyarosan: magasugrás. Azt hiszem ez a szám igényli a legkevesebb magyarázatot. Két lehetősége van a motorosnak, hogy átvigye az éppen aktuális magasságot; az nyer, aki értelemszerűen a legnagyobbat tud ugrani.
|
McGrath a rúdugrást gyakorolta |
| | |
Talán az egyik legegyszerűbb, de mindenképpen leglátványosabb küzdelme ez az X-Games-nek. Mattt Buyten tavaly a magasugrás 2000-es debütálása óta a legalacsonyabb magassággal nyerte a számot, 26 lábon állt a léc. A rekordot a négyszeres bajnok Tommy „Tomcat” Clowers tartja 35 lábbal, amit még a debütáló versenyen ért el. Idén Buyten, Clowers, a 2004-es bajnok McGrath, Brian Deegen és Ronnie Renner küzdött meg egymással az aranyéremért. Míg a többiek a guminyomás variálásával próbáltak előnyt kovácsolni maguknak, addig Renner húzott egy merészet és a 450-es gépét vitte táncba.
|
Renner elképesztő stílusban ugrott |
| | |
Mint utóbb kiderült ezzel a „trükkel” a földbe döngölte nagynevű ellenfeleit: McGrath már a második magasságnál, 28 lábnál kiszállt, a többiek 33 lábnál véreztek el Clowers, Deegen, Buyten sorrendben. Renner volt az egyetlen, aki egyszer sem rontott, így élete első X-Games aranyérmét ünnepelhette a második napon. Sőt ez volt az első négyütemű motoron elért aranyérem az X-Games történetében (a supermoto versenyeket leszámítva). Jövőre vajon hány kétüteművel neveznek majd a résztvevők?
Supermoto
A harmadik napon a supermotosok vették birtokukba a Home Depot Centert. A 32 körös versenyen Mark Burkhart visszavágott Jeff Wardnak a tavalyi vereségért, méghozzá nem is akárhogyan. Az utolsó előtti körig a veterán Ward (48 éves) diktálta a tempót, amikor a Burkhart megelégelte a Honda kipufogó gázának nyelését, és élre állt Yamahájával. Innen már nem tudta felvenni vele a versenyt az AMA címvédő, így nyugisan bekocogott a célba a második helyen.
|
Ward (1) és Burkhart (6) csatája |
| | |
A Racer X magazin szakíróját, David Pingreet jó fél perccel lemaradva a harmadik helyen intették le. Az európai élmezőnyből csupán Ival Lazzarini és Boris Chambon látogatott el Los Angelesbe: az olasz a negyedik helyen végzett, a francia nem fejezte be a viadalt. Jeremy McGraht-t egy kör hátrányban az ötödik, Chad Reedet pedig az utolsó előtti, 19. helyen értékelték.
Freestyle
Ha FMX, akkor Travis Pastrana. A szám 1999 óta íródó történelmében csupán kétszer nem az ő nyakába akasztották az aranyat: 2002-ben a magasugrás versenyen megsérült, ezért nem tudott részt venni az FMX döntőjén, 2004-ben pedig elesett a fináléban; így előbb Mike Metzgeré, két évvel később pedig Nate Adamsé lett az arany. Ezért is volt szokatlan az FMX, Travis nélkül mintha kicsit más lett volna a légkör. Egyes rosszakarók szerint beijedt a hatszoros bajnok a feltörekvő ifjúságtól, másik viszont a sportágtól való lassú elszakadás jelképeként aposztrofálták Pastrana távolmaradását.
|
Jones az FMX új királya |
| | |
Adam Jonest, Nate Adamset és Jeremy Stenberg-et, a szám dobogósait egyáltalán nem zavarta ez a tény. A szuperkroszs pálya miatt kicsit háttérbe szorult a freestyle-osoknak kialakított nyomvonal, ennek ellenére nem volt panasz a műsorra. A srácok kitetettek magukért, a nézők őrjöngtek a látványtól, hamisítatlan X-Games hangulat telepedett az Angyalok Városára. A nap negatív hőse Ronnie Faisst volt, aki háromszor próbálta megugrani a 360-at, mindháromszor a földön végezte, a második kísérleténél ráadásul egy operatőrt is a korházba jutatott. Kitartásáért ötöst érdemel, de tipikusan a komp akart lenni, de nem komp lett eset a srác. Mondjuk ez éppúgy igaz a többi freestyle-erra is. A szokottnál is több bukás történt ebben a számban.
|
Az örök második: harmadik ezüstjét szerezte Adams |
| | |
A döntőben a két legjobb, Jones és Adams mérkőzött meg egymással, miután az új lebonyolítási szisztéma szerint kiejtették a többieket a versenyből. A bírák a tavalyi ezüstérmes (Jones) kűrjét ítélték jobbnak, pedig Adams ezúttal is látványosabb volt az aranyérmesnél, ráadásul mindezt frissen műtött bal mutatóujjal vitelezte ki. Nem tudom mit tehetett ez a srác előző életében, de az égiek valahogy mindig keresztbetesznek neki. Pedig az egyik legtisztábban trükköző rider ő a mai mezőnyben. Nyolc-tized döntött a két motoros között.
Szuperkrossz
Végre egy verseny, ahová a legnagyobbak is meg lehet hívni. Ezt a szlogent szem előtt tartva tették bele a szuperkrossz, hivatalosan Moto X számot a programba. James Stewart kivételével - aki épp az AMA futamokon elszenvedett sérüléseit próbálja kiheverni – mindenki itt volt, aki számít a szakmában. Ricky Carmichael, Chad Reed, Grant Lagnston, Travis Pastrana, Kevin Windham vagy az Alessi testvérek. A jó versenyeket borítékolni lehetett tehát, nem is csoda, hogy mindenki ezt a számot várta leginkább. Mire lesz képes a félállásban motorozó multibajnok az AMA MX szériában egyre meggyőzőbben versenyző Windhammel és Alessikkel szemben? És mit tud nyújtani Pastrana, aki már két éve nem indult szuperkrossz-versenyen? Ezt a két kérdést ismételte folyamatosan a közönség.
|
Pastrana rossz rajtjai miatt nem került döntőbe |
| | |
Négy négyes csoportra osztották a meghívott 16 motorost. A győztesek azonnal ott vannak a hat fős döntőben, a többiek pedig két hat fős középdöntőben harcolhatták ki a fináléba kerülést. Természetesen csak a győztesek léphettek tovább.
Az első csoportban Windham, Langston, Ryan Clark és Jason Clark feszült egymásnak. A rutinos Windham nyerte az előfutamot. A második csoportban Michael Byrne, Pastrana, Josh Grant és Eric Sorby mérkőzött meg, Byrne sikerével zárult ez a verseny. A harmadik csoportból Reed jutott tovább, Mike Alessi, Josh Demuth és Jake Weimer ellenében. A negyedik csoportot Carmichael nyerte David Vuillemin, Jeff Alessi és Heath Voss előtt.
|
RC akár a freestyle-ba is benevezhetne jövőre |
| | |
A középdöntők Langston és Vuillemin győzelmével értek véget, vagyis a többiek, élükön Pastranával búcsúzni kényszerültek az X-Games-től. Travis 2002 után ismét nem szerzett érmet (az utolsó napon kizárták a Rally versenyből), félnie azonban nem kell, magasan ő vezeti az örökranglistát 8 arannyal, 2 ezüsttel és 1 bronzzal.
De ekkor már senkit nem érdekelt Travis, mindenki a négyes számú Makita Suzukira koncentrált. Ricky Carmichael első látogatása az X-Games-en felejthetetlenre sikerült. A 12 körös döntőben még csak megközelíteni sem tudták ellenfelei, ő pedig szebbnél szebb trükköket mutatott a közönségnek a verseny utolsó köreiben (Langston és Windham még a dobogón). RC újra bebizonyította, hogy nincs párja ebben a szakágban, azért egy picit kár, hogy Stewart nem tudott itt lenni. Sebaj, majd jövőre, mert hisz’ RC ezt ígérte közönségének, és talán a magasugrás számban is láthatjuk majd őt.
A mininováról le lehet tölteni a versenyeket, de a hivatalos honlapon is vannak jó minőségű videók.
|