A brno-i pályát tulajdonképpen hazai pályának mondhatja Talma, hiszen ide rendszeresen több tízezer lelkes szurkolója látogat ki. A vasárnapi futamon Talma nagyon jól rajtolt, őt Pasini, Gadea és Faubel követte. Gadea és Faubel pár kanyaron belül lenyomta Pasinit és Talma nyomába eredtek. Pasini a második körre jött vissza a spanyolok elé, sőt Talmát is leelőzvén átvette a vezetést. Pasini Talmával a nyomában nagyon elment az élen, mivel Faubel egy kisebb hibája miatt lemaradt és visszacsúszott az üldözőbolyba. A negyedik körre Gadea és Pesek is megelőzték Faubelt, és Talma végre visszavette a vezetést Pasinitől. Pesek és Gadea tovább fokozták a tempót, és megkezdték a felzárkózást az élen állókra. A verseny féltávjára a Gadea-Pesek-Faubel trió szinte utolérte a vezető Pasini-Talmácsi kettőst. 8 körrel a vége előtt állt össze a végső győzelemre esélyes 5 fős boly. Talma érezve a nyomást, át is vette a vezetést, saját hátvédének hagyva Pasinit. Pasini azonban egyből visszavette első helyét, és Talma pillanatnyi zavarát kihasználva Gadea is megelőzte őt.
A következő körökben aztán elkezdődött a végső tűzijáték. Gadea és Talma egyszerre nyomták le Pasinit. Pasini a kör végén ismét második helyre nyomult fel, sőt két körrel később már vezette a bolyt. Sajnos Talma mellett ebben a körben mindkét csapattársa elment, így visszaesett a negyedik helyre. Míg a Bancaja Asparosok egymást gyilkolták, Pasini fél másodperces előnyre tett szert az élen. Mikor ezt az Aspar csapat tagjai észlelték, megpróbáltak kicsit összedolgozni. A nagy igyekezetben Gadea elesett 3 körrel a vége előtt, és Talma éppen hogy csak ki tudta kerülni a csúszó motort. A magyar fiú ritmusából is kiesett sajnos. Ezzel Pasini megint elment az élen, valamint Faubel és Pesek is megelőzték Gábort. Az utolsó előtti körben Talma visszavette a harmadik helyet Pesektől, és Faubellel együtt Pasini nyomába eredetek. Az utolsó kör felénél Pasini hibázott, ráfutott egy rázókörre és ezt kihasználva Faubel és Talma is lendületből mentek el mellette. Talma a hátsó egyenesre már elsőként fordult, mikor egy mesteri előzéssel bújt be Faubel elé. A hátsó egyenesben viszont Faubel kihasználta a meleg szelet és visszavette a vezetést, sajnos Talma a nagy fékezés miatt nem tudta elég szorosan zárni az ívet, így befért mellé még Pasini is. Ezután Talma ritmust vesztett és Pesek kissé kiszorítva őt a rázókörre, szintén elment mellette. A befutó ezután már nem változott, maradt a Faubel, Pasini, Pesek, Talma sorrend. A világbajnokságban Faubel vette át a vezetést, pontelőnye 10 pont Gáborral szemben.